Lombikbébi program
A mesterséges megtermékenyítés ( in-vitro-fertilizáció) a meddőségi problémákkal küzdő párok kezelésének egyik legjobb eszköze, melyről elmondható, hogy az elmúlt évtizedben a párok 50-70%-a esetében vezet terhesség kialakulásához (előfordulhat, hogy nem az első beavatkozás során). Természetesen, a meddő pároknak komoly orvosi vizsgálatokon kell átesniük, mely alapján a szakemberek döntenek a kezelés mikéntjéről. Amennyiben lehetséges, először kevésbé invazív eljárásokat (gyógyszeres kezelést, inszeminációt) alkalmaznak. Továbbá a természetes úton történő "próbálkozás" is folytatódhat a kezelések mellett. Amennyiben fent említett vizsgálatok olyan eredményeket hoznak, mely egyértelműen a mesterséges megtermékenyítés eljárásának megkezdését javasolja, úgy az alábbi lépések várnak a párra.
A lombikbébi eljárás menete:
Első lépésként hormonális stimulációval a petefészkeket több tüsző növelésére serkentik. A megfelelő ciklusnapokon ultrahanggal ellenőrizik a tüszők érését.
Megfelelő érettségi állapot esetén tűvel, ultrahang-vezérlés mellett, hüvelyen keresztül leszívják a petesejteket tartalmazó tüszőtartalmat.
A tüszőfolyadékban a petesejteket mikroszkóp segítségével, embriológusok megkeresik és értékelik.
A kinyert petesejteket tápoldatba, illetve szövettenyésztő edénybe helyezik, amely az ivarsejtek és embriók fejlődése számára megfelelő körülményeket biztosít. Ekkor a pár férfitagja által leadott spermiumváladékkal megtermékenyítik a kinyert petesejteket. A megtermékenyítés a punkciót követően 3-4 órával történik, amihez a spermiumokat előkészítik.
A megtermékenyítés után az embriológusok mikroszkóp alatt ellenőrzik a sejtosztódást, így lehetőségük van a legjobb osztódási tulajdonságot mutató embriók kiválasztására, és ezek közül a vissza nem ültetett embriók lefagyasztására.
A megtermékenyült és szabályosan osztódó embriók visszahelyezése (embriótranszfer) a petesejt leszívástól számított 48-72, esetleg 120 órával történik. A visszahelyezést - altatás nélkül - egy vékony katéter segítségével ultrahang vezérelt módon juttatják a méh üregébe.
A lombikbébi eljárás a meddőség alábbi eseteiben jelent megoldást:
- ha mind két oldalon átjárhatatlan a petevezető
- ha előrehaladott endometriosis által károsodott a petevezető funkció
- ha jelentős hormonális problémák állnak fenn
- ha alacsony a spermiumszám
- ha anya életkora előrehaladott
- ha előzetes inszeminációk többször sikertelenül végződtek
A lombikbébi eljárás további válfajai:
ICSI
Az Intracitoplazmatikus Spermium Injektálás az IVF (lombikbébi) kezelés egyik válfaja. Amennyiben a meddőség oka a gyenge minőségű spermakép, akkor arra van szükség, hogy a spermiumokat mikromanipulációs eljárással mesterségesen juttatják a petesejtbe. Ennek során a petesejtet egy rendkívül eszközzel rögzítjük, majd a megfelelő helyen egy nagyon vékony tűvel direkt injektálják a spermiumot a petesejt belsejébe.
Az ICSI, vagyis az intracitoplazmatikus spermiuminjekció rendkívüli előnye az, hogy amennyiben az ejakulátum nem tartalmaz spermát (azoospermia), az ICSI akkor is végrehajtható a heréből illetve a mellékheréből - műtéti úton – vett, a szövetből kinyert spermium segítségével.
ICSI (lombikbébi) eljárás alkalmazásra abban az esetben kerülhet sor
- ha nagyon alacsony a spermiumszám,
- ha a mozgó spermiumok számaránya 20%-nál kevesebb,
- ha nagyszámú abnormális spermium (több mint 95% kóros) van,
- ha gyenge a célirányosan (progresszív) mozgó spermiumok aránya,
- ha az előző IVF kezelések során gyenge (20%-nál kevesebb) vagy elégtelen volt a spermaanyag spontán petesejt megtermékenyítő képessége,
- ismert endometriozis betegség esetén,
- előzetesen többszöri sikertelen IVF kezelés után.
AHA
Asszisztált hatching eljárással az embrió beágyazódása, így az IVF-ET kezelés sikeressége növelhető. Az AHA (asszisztált hatching) során az embriót körülvevő zóna pellucidán kis nyílást ejtenek, így az embrió méhbe ültetésekor az embrió könnyebben szabadul ki a burokból és tapad meg a méh nyálkahártyáján. Az embriókat körülvevő burok, a zona pellucida eredetileg fontos szerepet játszik a petesejt megtermékenyülésében, ugyanis a petesejtet körülvevő sok spermium közül csak egyetlen áthatolását engedi. Ezen kívül védi a petesejteket mind mechanikai, mint immunológiai behatásoktól, miközben azok a petevezetőben vándorolnak. Viszont az embrióknak ki kell tudniuk kelni ebből a burokból, hogy megtapadjanak a méh nyálkahártyáján. A folyamat neve hatching, általában a megtermékenyítést követő ötödik napon történik meg. Ahogyan az embrió növekszik, szétfeszíti ezt a burkot. Ha nem képes rá és nem tud kibújni, akkor megtapadni sem képes, így elpusztul. Ezt kezeli az AHA, az asszisztált hatching, amit mechanikus, kémiai vagy lézeres módszerrel végzünk.
AHA eljárást alkalmazunk
- ha az anya elmúlt 35 éves,
- ha előzetesen az IVF eljárás kétszer sikertelen volt,
- ha mikroszkóppal észlelve vastag a zona pellucida
A természetes úton történő megtermékenyüléshez és a lombikbébi programhoz további előnyöket biztosíthat a helyes táplálkozás és a megfelelő - káros szenvedélyektől mentes - életmód. A megfoganást elősegítendő továbbá kúraszerűen alkalmazott táplálék kiegészítő szedése.